Ha ma meghívást kapunk egy esküvőre, szinte természetesnek vesszük a különleges helyszíneket, a látványos dekorációkat, a profi fotósokat, a videósokat, a DJ-ket, a menyasszonyi táncot füstgéppel és fényjátékkal, valamint az interneten összeállított ajándéklistákat. Ötven évvel ezelőtt azonban egészen másként zajlott egy magyar lakodalom. Az 1970-es évek közepén az esküvők egyszerűbbek voltak, mégis sokszor bensőségesebbek, családiasabbak és hagyományőrzőbbek. Bár vidéken és városban akadtak különbségek, sok közös vonás jellemezte az akkori ünnepeket.

Az eljegyzéstől a nagy napig

A legtöbb pár nem hosszú éveken át szervezte az esküvőt. Az eljegyzést követően gyakran néhány hónapon belül kitűzték az időpontot. Az internet hiányában minden személyesen vagy telefonon intéződött: a ruhát varrónő készítette vagy kölcsönözték, a meghívókat nyomdában rendelték, a zenészeket pedig ismerősök ajánlották.

Az esküvő szervezésében a családnak hatalmas szerepe volt. A szülők és nagyszülők nemcsak tanácsokat adtak, hanem aktívan részt vettek az előkészületekben is.

A menyasszony ruhája

Az 1970-es évek Magyarországán a menyasszonyi ruhák jóval egyszerűbbek és visszafogottabbak voltak, mint a mai, sokszor látványos, hercegnős modellek. A legtöbb menyasszony földig érő, A-vonalú vagy enyhén bővülő szabású ruhát viselt, amely elegáns volt, mégis praktikusnak számított. A fehér menyasszonyi ruha ekkorra már teljesen általánossá vált, bár sokan a törtfehér vagy krémszínű árnyalatokat választották.

A ruhákra jellemző volt a magasabb nyakkivágás, a hosszú ujj és a természetes vagy enyhén megemelt derékvonal. A mély dekoltázsok és a merész szabások még nem tartoztak az esküvői divathoz, inkább a visszafogott elegancia és a hagyománytisztelet dominált.

Az anyagok között a selyem, a taft, a krepp és a szatén mellett gyakran megjelentek a korszakban elérhető műszálas szövetek is. A ruhákat finom csipkével, apró gyöngyökkel, gyöngyházgombokkal vagy visszafogott hímzésekkel díszítették. Szinte minden menyasszony fátylat is viselt, amely többnyire egyszerű tüllből készült, és gyakran virágkoszorú vagy kisebb fejdísz egészítette ki. A fehér cipő alapvető kiegészítőnek számított, sok esetben alacsony sarkú változatban, hogy kényelmesebb legyen végigtáncolni benne az estét.

Mivel egy új menyasszonyi ruha megvásárlása sok család számára komoly kiadást jelentett, a legtöbben kölcsönözték a ruhát, vagy varrónővel készíttették el. A hangsúly nem a luxuson vagy a feltűnő díszítésen volt, hanem azon, hogy a menyasszony ünnepélyes, ízléses és elegáns legyen.

A vőlegény öltözéke is a letisztultságot tükrözte. A legtöbben sötét öltönyt viseltek fehér inggel és nyakkendővel, amelyhez egy szál virág vagy bokréta került a zakó hajtókájára. Frakkal vagy szmokinggal csak elvétve lehetett találkozni, ezek inkább a tehetősebb családok vagy a különösen elegáns esküvők sajátosságai voltak.

Polgári esküvő, majd templom, ahol lehetett

Az 1970-es években Magyarországon a polgári házasságkötés volt a jogilag kötelező. Sok pár azonban – különösen vidéken – templomi esküvőt is tartott, bár ez a korszak politikai viszonyai miatt nem mindenhol számított magától értetődőnek.

A polgári szertartások gyakran a tanácsházán zajlottak. A házasságkötő beszéde ünnepélyes volt, majd következett az aláírás, a gyűrűcsere és az első közös gratulációk.

A lakodalom helyszíne

Ma sok esküvő elegáns rendezvénytermekben zajlik, ötven éve azonban egészen más volt a helyzet.

Falun gyakran a családi ház udvarán állítottak fel sátrat vagy a kultúrházban rendezték meg a lakodalmat. Városokban népszerűek voltak az éttermek és a vállalati étkezdék, amelyek hétvégén rendezvényhelyszínként is működtek.

Az asztalokat a család díszítette, a virágokat sokszor a kertből szedték, a terítés pedig egyszerű, mégis gondosan előkészített volt.

A menü

Az esküvői vacsora az 1970-es években bőséges és laktató volt. A vendéglátásnak nagy jelentőséget tulajdonítottak, hiszen fontosnak tartották, hogy mindenki jóllakjon, és senki ne távozzon éhesen. A lakodalmi asztalokon ezért egymást követték a hagyományos magyar fogások, amelyek szinte minden vidéken hasonlóak voltak.

A vacsora rendszerint gazdag húslevessel kezdődött, amelyet cérnametélttel és gyakran főtt marhahússal, valamint tormával tálaltak. Ezt követte a rántott hús, a sült csirke, a pörkölt vagy a töltött káposzta, mellé savanyúság került az asztalra. A bőséges ételsor végén természetesen nem maradhatott el az esküvői torta sem.

A desszertek külön fejezetet érdemeltek. A süteményeket többnyire nem cukrászdából rendelték, hanem a család asszonyai készítették el. A nagymamák, nagynénik, keresztanyák és sokszor még a szomszédok is napokon át sütöttek, hogy elegendő finomság kerüljön az ünnepi asztalra. Nem volt ritka, hogy egy lakodalomban húsz-harminc különféle aprósütemény sorakozott a tálcákon, a zserbótól és a linzertől kezdve a krémes süteményeken át egészen a diós és mákos finomságokig.

A házi készítésű ételeknek és süteményeknek különleges szerepük volt: nemcsak a vendégek jóllakatásáról szóltak, hanem a család összefogását is jelképezték. A közös főzés és sütés már önmagában is része volt a lakodalomnak, és hozzájárult ahhoz a meghitt, közösségi hangulathoz, amelyre sokan ma is nosztalgiával emlékeznek.

A zene és a mulatság

DJ helyett élőzene szólt. A legtöbb lakodalomban cigányzenekar vagy kisebb tánczenekar játszott, akik hajnalig húzták a talpalávalót.

Nem hiányozhattak a csárdások, a keringők, a magyar nóták és az akkor népszerű slágerek sem. Az idősebbek és a fiatalok együtt táncoltak, gyakran egészen reggelig.

A vőfély fontos szereplője volt az estének. Tréfás versekkel konferálta fel az ételeket, irányította a programokat, gondoskodott arról, hogy jó hangulat uralkodjon, és senki ne unatkozzon.

Menyasszonytánc és éjféli meglepetések

Az éjféli menyasszonytánc szinte minden esküvő kihagyhatatlan része volt. A vendégek pénzt dobtak egy tálba vagy kosárba azért, hogy néhány percet táncolhassanak a menyasszonnyal. Ez egyben segítséget is jelentett a fiatal párnak közös életük elindításához.

Sok helyen éjfél után átöltözött a menyasszony menyecskeruhába, ez jelképezte, hogy immár férjes asszony lett.

Milyen volt a menyecskeruha? 

Az 1970-es évek magyar lakodalmaiban – különösen vidéken – a menyecskeruha viselése még élő hagyomány volt. A menyasszony rendszerint éjfél körül vagy a menyasszonytánc után öltözött át, ezzel is jelezve, hogy immár férjes asszonnyá vált. Ez az átöltözés a lakodalom egyik legjobban várt és legvidámabb pillanatának számított, amelyet a vendégek tapssal, jókívánságokkal és sok helyen újabb tánccal ünnepeltek.

A menyecskeruha leggyakrabban piros, bordó vagy mélyvörös színű volt. A piros a magyar néphagyományban a szerelem, az élet, a termékenység és az asszonyi lét jelképe volt, így éles kontrasztot alkotott a menyasszony fehér ruhájával, amely a tisztaságot és az új kezdetet szimbolizálta.

A ruhák szabása általában egyszerűbb volt, mint a menyasszonyi öltözéké. Többnyire térdig vagy bokáig érő, enyhén bővülő szoknyájú ruhákat viseltek, hosszú vagy háromnegyedes ujjakkal és visszafogott nyakkivágással. A díszítések között gyakran megjelent a fehér vagy krémszínű csipke, a szalagok és a finom hímzések, amelyek ünnepélyessé tették a viseletet anélkül, hogy túl hivalkodóvá vált volna.

Az anyagok között a selyem, a taft és a krepp mellett sokszor olcsóbb műszálas szövetek is előfordultak, hiszen a családok lehetőségei nagyon eltérőek voltak. A ruhát gyakran piros cipő vagy szandál egészítette ki, és egyes vidékeken fejkendőt, virágos fejdíszt vagy más hagyományos kiegészítőt is viselt az ifjú feleség.

A menyecskeruha felöltése nem csupán öltözékváltást jelentett, hanem egy jelképes pillanatot is: azt fejezte ki, hogy a menyasszonyból immár feleség, vagyis menyecske lett. Ez a szép hagyomány ma is sok magyar esküvőn megjelenik, bár a ruhák stílusa az évtizedek során jelentősen megváltozott.

Az ajándékok

Napjainkban az esküvői ajándékok között egyre inkább a pénz dominál, hiszen a legtöbb pár már a közös otthon kialakítása után házasodik össze, és inkább anyagi támogatásnak veszi hasznát. Az 1970-es években azonban egészen más volt a helyzet. A fiatalok többsége az esküvő után kezdte meg közös életét, ezért a vendégek olyan ajándékokat vittek, amelyek valóban segítették az első háztartás berendezését.

Nagy becsben tartott ajándéknak számított egy szép porcelán étkészlet, egy evőeszközkészlet vagy néhány kristálypohár, amelyek sok családban még évtizedekkel később is az ünnepi alkalmak elengedhetetlen kellékei voltak. Ugyancsak gyakori ajándék volt az ágynemű, a törölköző, az edénykészlet, valamint a korszak értékesebb háztartási eszközei, például egy vasaló, egy porszívó vagy egy kávéfőző.

Ezek az ajándékok nem csupán kedves gesztusok voltak, hanem valódi segítséget jelentettek a fiatal házasok számára. Sok olyan tárgy került így az új otthonba, amelyet önerőből még hosszú ideig nem tudtak volna megvásárolni. Éppen ezért egy esküvői ajándék akkoriban nemcsak emléknek számított, hanem a közös élet első, fontos építőköve is volt.

Az esküvő közösségi esemény volt

Talán ez a legnagyobb különbség a mai esküvőkhöz képest.

Az egész rokonság kivette részét a készülődésből. Volt, aki főzött, más süteményt sütött, megint más a sátrat állította fel vagy az asztalokat rendezte. A szomszédok is gyakran segítettek, hiszen természetes volt, hogy egy családi ünnep közös ügy.

Nem ritkán 150–200 vendég is összegyűlt, különösen falun, ahol szinte az egész utca hivatalos volt a lakodalomba.

Ami örökre megmaradt

Az esküvők azóta rengeteget változtak. A technika fejlődése, az új divatok és a megváltozott életmód teljesen átalakította a nagy napok hangulatát. Mégis vannak dolgok, amelyek ma is ugyanazt jelentik, mint ötven évvel ezelőtt: a család összetartozását, a barátok jelenlétét, az öröm megosztását és két ember közös életének kezdetét.

Sokan, akik átélték az 1970-es évek lakodalmait, ma is mosolyogva emlékeznek vissza a hajnalig tartó táncra, a vőfély tréfáira, a házi sütemények illatára és arra az érzésre, hogy egy esküvő nem csupán egy rendezvény volt, hanem egy egész közösség ünnepe. 

Forrás:

Fotók: A képek illusztrációk, MI készítette őket.